Amit gyerekként nem tanítottak meg – visszatalálni az érzéseinkhez
Van az a pillanat, amikor egyszer csak lelassul körülöttünk a világ.
Egy nyári délután, amikor nem kell rohanni. Amikor a nap egy kicsit tovább marasztal, a gondolataink halkabbak lesznek, és végre jut idő arra is, hogy ne csak a teendőinkkel foglalkozzunk, hanem önmagunkkal is.
Az élet néha megállít bennünket. Nem mindig úgy, ahogyan szeretnénk, de talán éppen azért, hogy végre meghalljuk a saját gondolatainkat.
Most velem is ez történt.
Több időm lett önmagamra, egy csésze kávéra és egy könyvre, amely különleges módon érkezett hozzám: a megjelenése után nem sokkal maga az alkotó hozta el nekem.
Valahogy éreztem, hogy most jött el az ideje.
És utólag azt mondom: ennél jobb pillanatban nem is kerülhetett volna a kezembe.
Az Érzelmesék, Czirják Tamás könyve első pillantásra mesekönyvnek tűnik.
Néhány oldal után azonban rájöttem, hogy valójában sokkal többről szól.
Nemcsak gyerekeknek.
Nekünk, felnőtteknek is.
Vannak könyvek, amelyek nem egyszerűen szórakoztatnak. Nem akarnak újabb szabályokat adni, és nem próbálnak megtanítani arra, hogyan legyünk tökéletesebbek.
Csak csendben mellénk ülnek, és feltesznek néhány fontos kérdést.
Mikor felejtettük el megengedni magunknak, hogy érezzünk?
Gyerekként még ösztönösen tudtuk.
Ha örültünk, nevettünk.
Ha fájt valami, sírtunk.
Ha féltünk, kapaszkodtunk.
Nem gondolkodtunk azon, hogy vajon szabad-e kimutatni azt, ami bennünk történik.
Aztán felnőttünk, és sokan megtanultuk elrejteni az érzéseinket.
Erősnek lenni.
Bírni mindent.
Mosolyogni akkor is, amikor belül éppen más zajlik.
Pedig nincs olyan érzés, amit szégyellnünk kellene.
A szomorúság nem gyengeség.
A félelem nem kudarc.
A harag nem ellenség.
Minden érzésünk üzenetet hordoz. Valamit megmutat rólunk, valamit szeretne, hogy észrevegyünk.
Az Érzelmesék számomra egyik legfontosabb üzenete éppen ez: minden érzésnek helye van.
Egy család nem attól szeretetteljes, hogy mindig mindenki boldog.
Hanem attól, hogy lehetünk benne valódiak.
Lehetünk vidámak.
Lehetünk bizonytalanok.
Lehetünk fáradtak.
Lehetünk sebezhetők.
Hiszem, hogy minden könyv akkor érkezik meg az életünkbe, amikor készen állunk meghallani az üzenetét.
Nem valami különleges vagy megmagyarázhatatlan okból, hanem azért, mert közben mi magunk is változunk.
Lehet, hogy egy könyvet évekkel korábban még csak lapozgattunk volna, később pedig már egészen mást mond nekünk.
Mert nemcsak a könyvek változnak.
Mi is változunk.
Talán ezért volt most különleges találkozás számomra az Érzelmesék.
Egy nyári csendes délután.
Egy kávé.
Egy könyv, amely emlékeztetett valamire, amit sokan útközben elfelejtettünk:
megengedni magunknak, hogy érezzünk.
Mert az érzéseink nem gyengeségek.
Ők mutatják meg, hogy kapcsolódunk önmagunkhoz és egymáshoz.
És talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit újra megtanulhatunk.
Merj élni
Merj megállni.
Merj érezni.
Merj önmagad lenni.
Mert az élet nem attól lesz teljes, hogy mindig erősek vagyunk, hanem attól, hogy van bátorságunk megélni mindazt, amit a szívünk üzen
