Tavaly az Érzelmesék még csak készülőben volt. A történetek már éltek bennem és lassan formát öltöttek, de akkor még hosszú út állt előttem, mire a kéziratból valódi, kézbe vehető mesekönyv születhetett.
Abban az időben Balatonbogláron a velem szemben dolgozó, fantasztikusan ügyes arcfestő anyuka beleolvasott néhány mesébe. Jólesett a kíváncsisága, de akkor még egyikünk sem tudhatta, milyen lesz majd, amikor a kész könyvet már a saját gyermekével együtt olvashatja.
Azóta elkészült az Érzelmesék. A történetek mellé megszülettek az illusztrációk, a beszélgetést elindító kérdések és a dalok is. A könyv pedig eljutott hozzájuk, és immár nemcsak egy készülő alkotásba pillanthattak bele, hanem együtt is átélhették az Érzelmesék világát.
Nem sokkal később ezt az üzenetet kaptam:
„Kedves Tamás! Hát, el vagyunk ragadtatva!!! Zenét is hallgattunk, nagyon klassz lett a könyv! A nyolcéves lányom odáig van érte!!”
Rövid visszajelzés, nekem mégis nagyon sokat jelent. Amikor a szerző hónapokon keresztül ír, javít, újragondol, illusztrál, szerkeszt, majd végigkíséri a könyv fizikai megszületését is, könnyű elveszni a részletekben. Ilyenkor egy ilyen üzenet emlékeztet arra, hogy miért érte meg végigmenni ezen a hosszú úton.
Az Érzelmesék történeteibe valóban beletettem a szívemet és a lelkemet. A legnagyobb öröm mégis az, amikor a könyv eljut egy családhoz, kinyitják, együtt olvasnak, meghallgatják a dalokat, és a meséből közös élmény születik.
Mert számomra ekkor válik igazán teljessé egy történet: amikor már nemcsak az enyém, hanem helyet kap egy gyermek és a családja életében is.
Ha még nincs meg, itt tudsz egy könyvet kérni.
