A Budapesti Könyvfesztivál után az Érzelmesék a Völgységi Könyvfesztiválon is bemutatkozott.
Két nap alatt sok emberrel beszélgettem. Árultunk, meséltünk, kérdeztünk és figyeltünk egymásra. Találkoztam árusokkal, érdeklődőkkel, szülőkkel, és minden beszélgetés adott valamit.
Mégis volt egy találkozás, amely különösen mélyen megérintett.
Egy apuka mesélte el, mennyire fontos számára, hogy jó apa és jó férj legyen. Nem tökéletes. Jó.
És hogy mennyire számít neki, hogyan éli meg az érzelmeit, illetve milyen mintát mutat ebből a családjának.
Jó volt ezt hallani.
Mert az érzelmekről való beszélgetés nem csak az anyák feladata. A gyermekeknek arra is szükségük van, hogy lássák az apukájuk örömét, bizonytalanságát, félelmét és szeretetét. Hogy megtapasztalják: az erő és az érzelmek nem egymás ellentétei.
Talán éppen ez az Érzelmesék egyik legfontosabb küldetése. Nem az, hogy a gyermek egy mese után rögtön mindent pontosan meg tudjon fogalmazni. Hanem az, hogy a mese mellé leüljön egy felnőtt, aki jelen van, kapcsolódik, és a saját példájával megmutatja, hogy az érzéseinknek helyük van az életünkben.
Szeretném külön megköszönni a szervezőknek azt a figyelmet és támogatást, amelyet kaptam tőlük.
Különösen hálás vagyok Schnell Nagy Erikának és a szervező csapatnak, aki rengeteget segített abban, hogy az első bonyhádi személyes bemutatkozásom ilyen gördülékenyen megtörténhessen.
Köszönöm nektek a fogadtatást, a beszélgetéseket és az emlékeket!


