Egy édesanya hosszasan nézegette az Érzelmeséket.
Lapozgatta, figyelte a rajzokat. Látszott rajta, hogy valami megfogta benne.
Aztán továbbmentek.
Azt hittem, ennyi volt a történet.
Később azonban a férje egyedül jött vissza hozzám.
A kezében vattacukor volt.
Nevetett, majd azt mondta:
„60 ezret már elcsesztem, de ez az első értelmes dolog, amit megvettem. No meg a vattacukor!”
Megvettem volna ezt a mondatot önmagában is.
De aztán kiderült, miért jött vissza.
Látta, hogy a feleségének tetszett a könyv.
Ezért visszafordult, hogy meglepje vele.
Nem a könyv volt a legfontosabb
Persze szerzőként jólesett, amit mondott.
Jó érzés, amikor valaki értéket lát abban, amibe én is sok munkát tettem.
De ahogy később visszagondoltam erre a találkozásra, rájöttem, hogy nem ez fogott meg benne a legjobban.
Hanem a férj gesztusa.
Figyelte a feleségét.
Észrevette, hogy tetszik neki valami.
Megjegyezte.
Aztán amikor már továbbmentek, visszafordult érte.
Ez nagyon egyszerű dolognak tűnik.
Pedig egy kapcsolatban nem mindig az.
A szeretet egyik formája: észrevenni
Sokszor szeretnénk valami nagyot tenni azért, akit szeretünk.
Meglepetést szervezni. Fontos ajándékot venni. Nagy dolgokat mondani.
Közben lehet, hogy a másiknak arra lenne a legnagyobb szüksége, hogy észrevegyük.
Mire nézett rá kétszer?
Miről beszélt lelkesebben?
Mi az, amit nem kér, de látszik rajta, hogy örülne neki?
A szeretetnek van egy nagyon csendes formája.
Figyelem.
Nem az a figyelem, amikor várjuk, hogy a másik pontosan megmondja, mire van szüksége.
Hanem amikor jelen vagyunk annyira, hogy néha magunktól is észrevegyük.
Nem kell mindig nagy gesztus
Nem tudom, mit jelentett ennek az édesanyának, amikor később megkapta a könyvet.
Lehet, hogy egyszerűen csak örült neki.
Lehet, hogy meglepte, hogy a férje ennyire figyelt.
Ezt nem tudhatom.
De azt tudom, miért maradt meg bennem ez a történet.
Mert a férfi nem azért jött vissza, mert ő akarta a könyvet.
Azért jött vissza, mert látta, hogy annak fontos, akit szeret.
Néha ennél nem is kell nagyobb gesztus.
Észrevenni.
Megjegyezni.
És néha visszafordulni azért, amire a másik szeme felcsillant.
No meg persze a vattacukrot se felejtsük el.
