Öt osztály, három foglalkozás, rengeteg gyerek és egy hihetetlenül jó élmény az üllői könyvtárban.
Az Érzelmesék foglalkozásokon Fonál Fecóval és Zsivánnyal, a befogadott kóbormacskával játszottunk, beszélgettünk az érzelmekről, és persze időnként egészen váratlan helyzetekbe keveredtünk.
Voltak elevenebb gyerekek, voltak csendesebbek, és olyanok is, akiknek kellett egy kis idő, mire bekapcsolódtak. De újra és újra azt tapasztaltam, hogy a játék milyen gyorsan képes közös hullámhosszra hozni bennünket.
Az egyik legérdekesebb tapasztalatom mégis egy egészen apró dologhoz kapcsolódott.
Minden jó válaszért járt egy pacsi.
És tudjátok, mi lepett meg igazán?
Hogy a gyerekek mennyire várták ezt! Nemcsak a helyes válasz volt fontos számukra, hanem az is, hogy észrevegyük, értékeljük az igyekezetüket.
Miközben kérdeztem, figyeltem őket. Ahogy gondolkodnak, keresik a választ, jelentkeznek, és közben egymásra is reagálnak.
Arra is érdekes volt rácsodálkozni, hogy szinte minden osztályban megvannak a kis közösség vezéregyéniségei, a lelkes szurkolók és a csendesebb megfigyelők.
Az egyik foglalkozáson volt egy különösen eleven gyerek, aki alaposan felkavarta maga körül a csapatot.
Gondoltam, kihívom őt szerepelni.
És ekkor valami egészen különleges történt.
A gyerek varázslatot csinált!
Amikor belebújt Zsivány szerepébe, olyan természetességgel és beleéléssel játszott, hogy teljesen magával ragadott.
Abban a pillanatban ő lett az én főhősöm.
És ez bizony elgondolkodtatott.
Milyen könnyen meglátjuk egy gyerekben azt, hogy hangos, eleven, nehezen irányítható. De vajon észrevesszük-e azt is, milyen fantasztikus képességek rejtőzhetnek benne?
Lehet, hogy ugyanaz az energia, ami az egyik helyzetben nehézséget okoz, egy másikban valami egészen különlegeset hoz elő belőle.
Csak lehetőséget kell adnunk, hogy megmutassa.
Hatalmas köszönet Velkei Hajnalkának, az üllői könyvtár vezetőjének, aki nemcsak megszervezte ezt a három foglalkozást, hanem pillanatok alatt bekapcsolódott a játékba is. Nem kívülről figyelte, mi történik, hanem velünk együtt alakította az élményt.
És hazafelé ismét megerősödött bennem valami:
Néha egyetlen pacsi is elég ahhoz, hogy egy gyerek érezze: figyelek rád, látlak, fontos vagy. Máskor pedig egy lehetőség kell ahhoz, hogy megmutassa, mi minden van benne.
