A reggel egy összegubancolódott fonallal kezdődött.
Pedig egyszerű tervem volt: Pécsett, a Roomli játszóház Montessori táborában Fonal Fecó hálóját fogjuk elkészíteni a gyerekekkel. Minden új fonalszálhoz kapcsolunk egy érzést, közben pedig megnézzük, hogyan érzi magát Fonal Fecó, és hogyan érezhetik magukat azok, akik belekerülnek a hálójába.
Ehhez képest otthon a fonal úgy döntött, hogy először velem gyakorol.
Tekertem.
Gubancolódott.
Átfűztem.
Még jobban gubancolódott.
Egy ponton már csak néztem a növekvő fonalgombócot, és éreztem, hogy bennem is szépen növekszik valami.
A bosszúság.
Az olló persze ott lett volna.
Egy nyisszantás, és probléma megoldva.
De nem vágtam el. Lassan elkezdtem megkeresni, hol akadt össze. Egy kis visszafűzés, egy kis türelem, még egy próbálkozás, és egyszer csak kisimult.
Valahogy jó felvezetése lett annak, ami néhány órával később várt rám.
Tizenegy gyerek, egy pók és rengeteg érzés
A Montessori táborában 4-9 éves gyerekek vártak rám. Tizenegyen voltak, mellettem pedig Vivi és Julcsi segítettek.
A bemutatkozás után elkezdtük közösen megépíteni Fonalfecó hálóját.
Ahogy haladt a fonal egyik kézből a másikba, úgy kerültek bele az érzések is.
Milyen lehet félni?
Milyen lehet bátornak lenni?
Mit érezhet Fonal Fecó?
És mit érezhet az, aki egyszer csak ott találja magát a hálóban légyként?
A végére egy vidám, színes, kissé őrült pókháló született.
Pont olyan, amilyennek lennie kellett.
Minden gyermek elkészítette a saját kis legyét is, így már nemcsak beszéltünk a történetről, hanem végig is játszottuk.
A közös alkotás után elmeséltem Fonal Fecó történetét, azt is, milyen útravalót kapott az apukájától, majd meghallgattunk egy dalt a mesekönyvből.
Talán az érzésekkel is így van
Hazafelé megint eszembe jutott a reggeli fonalgubanc. Milyen könnyű lett volna egyszerűen elvágni. Pedig néha az érzéseinkkel is valami hasonló történik.
Összegubancolódnak.
Nem látjuk rögtön, melyik szál honnan jön. És legszívesebben gyorsan megszüntetnénk az egészet.
Csakhogy nem mindent kell azonnal elvágni vagy eltüntetni.
Néha türelmesen meg kell keresni azt a pontot, ahol összegubancolódott.
És ebben egy történet, egy játék vagy akár egy közösen elkészített pókháló is tud segíteni.
Nagyon hálás vagyok a Roomli csapatának, Vivinek és Julcsinak ezért a délutánért. Jó volt látni, mennyi kíváncsiság, játék és érzelem fér bele néhány gombolyag fonalba!
Ha szülőként, pedagógusként vagy intézményként ti is szívesen látnátok egy ilyen Érzelmesék foglalkozást a gyerekeknél, örömmel elviszem hozzátok is, keressetek meg!
Mert néha egy érzelem kibogozásához tényleg elég egy mese, néhány gyerek és egy jó nagy gombolyag fonal. 🙂
Ha pedig beleolvasnátok az Érzelmesék történeteibe, itt megtehetitek.
