A Fonyódi Könyvhéten is bemutathattam az Érzelmeséket. Különleges alkalom volt számomra, hiszen a könyv második kiadását mindössze két nappal korábban hoztam el a budapesti nyomdából.
Korán reggel indultam útnak, még a nagy meleg előtt. A csomagok között ott lapult három üveg szikvíz is. Aki ismer, tudja, hogy a szódásüvegnek nálam külön jelentése van.
A standom egy árnyas, fás területen kapott helyet, szemben a Badacsonnyal. Már a kezdés is különlegesre sikerült.
Egy kedves vásározó társam, Eli segített abban, hogy az Érzelmesék csokoládéja végleges formát öltsön. Apróságnak tűnhet, de ezek a kis segítségek sokszor sokkal többet jelentenek annál, mint amit kívülről látni lehet. (Köszönöm, Eli! Nélküled nem lett volna ennyire remek.)
Ezután két napon keresztül egymást érték a beszélgetések. Olyanok, amelyek után az ember este nem elfárad, hanem feltöltődik.
Az egyik család azonban különösen mély nyomot hagyott bennem.
Először az édesanyával és a lányukkal kezdtem beszélgetni, majd később megérkezett az édesapa is. Egyszerűen ittam a szavaikat. Nem azért, mert tökéletesnek akarták mutatni magukat, hanem mert természetesen beszéltek arról, hogyan működik náluk a család.
Arról meséltek, hogy az apa teremti meg a család stabilitását, az anya pedig a ház szíve.
Annyira szépen, annyira tisztelettel beszéltek egymásról, hogy egyszerűen elolvadt a szívem. Ritkán találkozik az ember olyan családdal, ahol ennyire érezhető a kölcsönös megbecsülés.
Aztán az édesapa mondott egy mondatot, ami azóta is bennem él.
„Nálunk van egy családi szabály: mindent megbeszélünk.”
Nem azt mondta, hogy mindig egyetértenek. Nem azt mondta, hogy mindig neki van igaza. És azt sem, hogy a konfliktusokat el kell kerülni.
Hanem azt, hogy lehet másképp gondolkodni, de fontos, hogy mindketten megértsék, mi zajlik a másikban.
Nincs hallgatással büntetés. Nincs sértődött csend. Nincs az, hogy csak az történhet, amit az egyik fél akar.
Van beszélgetés, van kíváncsiság és van kapcsolódás.
Ez a néhány mondat számomra óriási inspirációt adott. Megerősített abban, hogy érdemes tovább írni az Érzelmeséket. Mert végső soron nem a mesékről szólnak, hanem arról, hogy legyenek olyan családok, ahol merünk beszélni az érzéseinkről.
És volt még egy meglepetés.
Fonál Fecó óriási sikert aratott. Hatan szerették volna hazavinni magukkal. Ez egyszerre volt megható és vicces is. Jelentem, rajta vagyok az ügyön, hogy ez hamarosan valóban megvalósulhasson. 😊
A két nap végére egy érzés maradt bennem a legerősebben.
Sokan mondják, hogy a mai világban a családok már nem beszélgetnek, a szülőket nem érdeklik az érzelmek, mindenki csak rohan. Én most ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Rengeteg szülővel találkoztam, akik szeretnének jobban kapcsolódni a gyermekükhöz. Akik kérdeznek. Akik keresik az eszközöket. Akik szeretnék érteni a gyermekük érzéseit.
Jó irányba haladnak, bárki bármit is mond!
És végül szeretnék megosztani egy üzenetet, amely másnap érkezett hozzám:
„Jelentem, az Érzelmesék sikeresen beköltöztek a lelkünkbe. Köszönjük a tegnapi édes pillanatokat! A könyvhöz tartozó zenék is nagyon jók, mély mondanivalóval, kellemes hanggal. Az összhatás is profi. És látszik, hogy gyakorló apuka írta a történeteket. Óriási gratula!”
Őszintén?
Ezekért a pillanatokért éri meg újra és újra útnak indulni.
Szívesen olvasnád az Érzelmeséket? Itt szerezhetsz belőle egy példányt!
#érzelmesék
