Régen sokszor csináltam olyat, hogy elrejtettem valakinek egy üzenetet.
Beletettem egy idézetet a könyvébe, és tudtam, hogy csak akkor fogja megtalálni, amikor egyszer majd odalapoz. Ha valakinél aludtam, előrekerestem egy üres oldalt a naplójában, és beleírtam néhány sort. Máskor egy apró cetlit rejtettem a táskájába vagy az uzsonnásdobozába.
Nem voltak nagy ajándékok.
Csak néhány szó.
Mégis szerettem elképzelni azt a pillanatot, amikor megtalálja. Talán éppen egy nehéz napon. Talán akkor, amikor bizonytalan magában. Talán akkor, amikor szüksége van arra, hogy valaki emlékeztesse:
„Látlak.”
„Gondolok rád.”
„Hiszek benned.”
Rengeteg ilyen bátorító üzenet került ki a kezeim közül, mert szerettem meglepni és erősíteni azokat, akik fontosak voltak nekem.
Most ebből az emlékből szeretnék valami újat létrehozni.
Egy különleges Érzelmesék-kártyasorozatot.
Apró üzeneteket, amelyeket a családtagok itt-ott elrejthetnek egymásnak. Egy kedves mondatot az uzsonnásdobozba. Egy bátorítást a fürdőszobai tükörre. Egy szeretettel teli üzenetet a párna alá. Egy csendes emlékeztetőt a kávésbögre mellé annak, akinek éppen nehezebb napja van.
Aki megtalálja, nemcsak egy kártyával találkozik.
Hanem azzal az érzéssel, hogy valaki előre gondolt rá.
Hogy valaki megállt egy pillanatra, és azt mondta:
„Figyelek rád.”
„Fontos vagy nekem.”
„Nem vagy egyedül.”
„Bármi történik, számíthatsz rám.”
Ehhez most a Ti segítségeteket kérem.
Milyen mondatot szerettetek volna megtalálni gyermekként egy könyvben, egy táskában vagy a párnátok alatt?
És milyen üzenetet rejtenétek el ma annak, akit szerettek?
Írjátok meg kommentben vagy üzenetben a mondatot, azt, hogy kinek szánnátok, és azt is, hol rejtenétek el.
A történetekből Érzelmesék-illusztrációk készülhetnek, amelyek más családokat is arra bátorítanak, hogy kimondják és elrejtsék egymásnak azt, amit talán a hétköznapok rohanásában elfelejtenének elmondani.
Mert néha egyetlen, jó helyen megtalált mondat képes megmutatni azt, ami egyébként láthatatlan:
a köztünk lévő fonalat.
